Versek

          Furcsa, képlékeny...



              Furcsa, képlékeny
              a tested,
              lángban őrzött
              lélek vagy,
              szabad, akár egy
              ősz madár,
              kiben összefut
              sok gondolat.
              Nap lehetnél,
              ha tudnál
              úgy átfonni
              örökül
              bennünket, kik
              csicsergünk
              álmok és vágyak
              nélkül...





             Hozzád, öreg...



              Hazahív valami...
              Suttogó valóság
              mesél rabtalan
              és kéjtelen
              vizenyős talpad
              alatt...
              Szeretni, ez érdem,
              s nem elfutni
              előle,
              mégha hívjon is
              az élet
              szabadon, előre...
              Vándor a szíved,
              eszelős és emberi,
              rabnak kell
              születni,
              vagy embert
              felnevelni...?
              Kérdésre válasz
              csak a könny,
              a bolond,
              ki subát terít
              rád, hogy
              ragyogj, mint
              a telihold...