Ó, a harmonika éj...
Ó, a harmonika éj,
konok mezők vak lovasa,
meddő bábui a szelek,
s ha korbácsa süvölt,
szélvészként rettentenek
eget-földet,
pázsitok szakadnak fel,
mint rút sebek:
virágok borulnak halomba,
mint bamba kévék
a sáskajárta földeken...
Ó, ha enyészet
zajongva szól, úgy
hullunk el, mint porszemek
tág szobák ál-rendjében,
ruháink redőiben
Nap fuvoláz, de
fülünk nem hallja meg...
Elveszett csöndet
valahol kakasszó sirat
mély, öblös érchangon,
ha Nap tüze kél,
de fagy tanyáz még ott,
hol karja tompán nyújtóz...
Tóparton, remegve...
Kacér pillangók,
öblös tavirózsák!
Otthonotok a
fodortalan csend tava,
a fuvolázó éj,
e ködtelen mámor,
hol gyermekajkú
neszek bontanak
kedves álmot:
szívetek ebben tanyáz,
a Hold is bennetek ragyog,
a csillagsusogás,
mint alvó képzet,
nyugvó lelketek tükre;
a Halál, ha fényt
s csókot oroz,
csak felettetek
pusztít elbukón,
s angyalok sírnak
tompa sírjaink felett,
de tri virultok örök,
ki nem haló kedvvel:
a sírsátor csak
mireánk zárul,
s szomjas ajkatok
halk imát rebeg
szomorún, bukó-eszme
tudatunk felett...
Mintha fényt kérne...
Mintha fényt
kérne ajkad
gyönyörű csendben:
megbabonázol,
örök tavaszba
temetsz,
s szemed
azúrkék fényét
iszom, mint
ki örökkön szomjas,
lágy lepel tested
testemen:
könnyű éteri
balzsam,
vihánc kedv,
szeszély és fény,
valami merülő
dallam szívemen,
a beszűrődő fény
virágot símogat,
mint ráncos
tenyerem:
ragadd el lelkem
hullámokon át,
s ne add vissza,
ha kérem,
csak ha örök
fényben
fullad el hajónk
zajtalan,
csendesen...
A rosszmájúakhoz...
Ó te máj, Hádészi,
rosszindulat kotnyelese,
bitang tócsák szerelmese:
fodrozó, esett arcodon
megannyi rút ránc ragyog,
ünnepi a perc,
hol dalotok szutyog,
beteg, mint
a világ, ajkatok,
s álfénytől ragyog,
ha ragyog a szutyok...
Ó harang...
Ó harang, te
öblöstorkú,
kósza nyelvnek
lidérc hona,
mintha lepety-
anyós lennél,
konok vagy és
oly ostoba;
számító dög
neked az ember,
pillangó torz
viperakedvvel,
csak ha szúrkálták
és nem kicsit,
fátyolt bontott,
a mindenit!!!
De magyarázzon
a bárdos hóhér,
szívem az van,
fakón buzog
emberért vagy
egy Istenért:
mindegy talán,
fordítok hátat,
s maradok
a családomért,
az egy tiszta
szeretetért...
