A vadász
A vadász halkan mélán edzi
Kését s morcos nyilhegyét
A vad képe villódzik néha
Előtte és koporsója
Villan fel néha fázón neki
Benne a rothadás barbár szeleivel
Mért az élet ha ily rövid
S zömmel állatöltéssel telik el?
Felkel a tűztől lassan bandukolva
Szivét a tűz mellé odadobva
Sátrába tér és felidézi
Hogy mit miért és hogyan kén' tenni
A város zegzugain
Az utcasarkon néhány ember őgyeleg:
A cinikus, a herceg, a cafka és a koldus.
Egymás beszédeit nem értik meg,
Csak őgyelegnek vaskorlátok lábainál.
A kocsik vágtába fognak olykor,
Ezüst szivük füstpermetet termel.
Sofőrjük erőszakos, csak néhol enged el
Az utca kövéről egypár gyalogost.
A halál ma is megmutatta magát:
Körözött torzan majd lecsapva bámult,
Hogy hol szakíthatna
emberszívként árut
Ismét, holtat s poklokat teremtve.
Én csak őgyelgek, nem törődve azzal:
Ki hol és miért esetleg marasztal
Egy kávéra vagy szavak tüzére bárhol.
Járkálnom kell ki ebből az éjszakából.
