Szonett helyett hozzád
Az éjjel elénk szőnyeget terít:
lidérceset, álmosat s megfeketít
benne minden csillagot.
Fényt, kelő fényt nem adhatok
most e percben senkinek.
A világot félpénzért venni meg,
elámulni egy utcabálon,
hídra sietni
tarka álmon,
fedetlenül közlekedni,
szűz leánytól csókot csenni.
Fejet hajtani a bitónak:
torkát vágni a múló napnak.
Most azonban csak búsulok.
Lehetne, de nem táncolok.
Hazavágyom hűs torokkal,
együtt iszom a hajnallal,
megtanulok kecskét kötni,
vak szívéhez
odanőni.
Együtt futni a tavasszal,
sátort bontani hajaddal,
megfürödni két szemedben,
igaz lenni bent lelkedben,
daccal halál szemébe nézni,
s a vérében megfürödni...
[Volt egy nyár...]
Volt egy nyár,
hamujába dőlt régen már.
Vastag szélkezek bontják
az avart, s fák ágaira aggatják
bánatukat röpke, esetlen levélként:
hogy volt és lesz a vadtüzű nyár,
ki ajtónk szegletében koldusként
megáll...
