Memento 4.
Láttalak azúrosnak, könnyednek, virágnak.
Láttalak gyermekinek, kinek anyatej kell.
Láttalak szépnek, tán laposnak, butának,
s emberinek, tüzes képzetekkel.
Ma már halott vagy, virág, kit tél marka mart.
Üszög, az elsatnyult üvöltés.
Kasza, mely bosszúszelet hagy,
míg fejét
vágná másnak a szenvedés.
Ma csak állok, mint ki semmit sem ért.
A világ hegyei túl öregek.
A lapály a homlokomig ér,
s rút szava is néhány idegennek.
Banális szinte minden napom.
Az egerek már mindent összerágtak,
a Halál is öreg s megkésett nyugdíjas,
akár csak én, akár csak én.
A poszterek már leszakadtak,
s maradtak meztelen testei
a szemérmetlen falaknak...
2013. okt. 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése