Odüsszeusz kelyhe

      Odüsszeusz kelyhe

                  Odüsszeusz kelyhe: áldás vagy kárhozat?

                  Melyet csontos, nyűtt kezében tart a vándor,

                  ha inni kell ezen dísztelen kupából:

                  majd űzni kell tovább sercegve az utat.

                  Örök idők vándorútjai törnek fel,

                  mint mohos képzetek fáradt szemem előtt:

                  keresve félszegen a barna, sovány nőt,

                  kit az idő ködös szőnyege takar el.

                  Mindig úton: valami múló cél után,

                  melyet ha elér a kéz, újabb szakad fel

                  soha nem látott mezőkön: majd menesztel,

                  s nincs megállás és nincs pihenő, sután.

                  Vándor, téged lám örök bolyongás riaszt,

                  az otthon lágy tüze látatlan cél neked,

                  melyet elérni sosem fog áldó kezed,

                  majd szűk szoknya ölében sosem ér vigasz.

                  A világ is ekként él: napra nap fordul,

                  a fényt idővel úgyis elfojtja a tél,

                  míg a hajra reáhull az örök, zord dér,

                  majd a végső úton záró harang kondul.

                  Vándor, ha kell, siess, ródd taposott utad,

                  vagy új ösvényeken törj mind messzebb talán:

                  az élet úgyis örök kérdés és talány,

                  s úgyis halál a társad, majd ki elragad...

                                                                                 2011. aug. 1.