Mementó
3
Fut, rohan a sárdobáló szél.
Zavaros fejében sok ezer
gondolat ered, bugyogva kél,
s mind csak azt súgja: Isten legyél,
isten legyél...
Rózsák
s koloncok
Világok bomlásával takargattalak.
Az élet hanyag: nyakán kolonc az Idő.
Berúgott kövek nyüszítenek,
ha lépek:
és sutba vágva rég remény, hit,
szerető.
Lapos fények a lámpák rossz
szegélyeken.
A Halál búzát arat, mérgezett
búzát.
Ki fösvény: únt létbe üvöltéseket
csen,
míg
bennünk dalol vagy fáj a ködtestű Isten...
Te
lágy, isteni szűz
Láttalak: mintha értem súgna szád.
Világ-angyalként szárnyad víg:
repes.
Ajkad málnaízt ad, s nem rontja vád:
Bűvkörben eléri: engem szeress!
Halált ittam én, forró, vad nedűt.
Harcokban tékozlón kardom szakadt.
Nem láttam soha emberi derűt:
míg sorsom lassan s monoton haladt.
Vándor: ki ennem adtál, ha kértem,
s takartál, ha megfojtott szemérmem,
odúd nyisd tágra, bekéredzkedek,
fáklyád lágy tüzére tekeredek.
Ha harcba hívsz, te tudod: ott leszek,
mi, a világ-lelkű, bágyadt szüzek:
mint férfi s nő: egymásba
temetnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése