[Megtalálhatsz...]
Megtalálhatsz, de én rejtem magam
avarok selymes, úttalan ködébe,
s ha nyílik a Nap, én bele tűzöm
fényem zaklatott arany fürtjébe,
hogy csacsogjon, mint pacsirta,
ha nyílik a horizont-föld alatta,
hogy robbanjon fel minden szuggerált én-kép.
Rám csukódó, poshadó börtön
minden egyes nap,
s csak remélnék, de a remény
elfutó zöld bogár
nyíló repedések kusza gödreiben,
s fázok még, ha látlak,
valami irdatlan rossz köpenyben.
Zarándok lennék
a nincstelenség labirintus-földjén.
Szikár ereszek lógnak
megfáradt ölembe...
Aluljáró dal
Zavaros lotyók az esti szelek ölén
most a túlvirított, konok színű pipacsok.
Aratni, szirmotok aratni jöttem én,
s mint gyenge sorsú, gyötrelmes egyén
szívom lassú tüzű mámorotok,
míg befedi a bolond avart ruhátok.
Este van, s nem érzem az órák
rothadó zakatolását...
Csak
Rekedt vagyok és fáradt.
A haláleső bánat
záporozó szívemen.
Meghalt rég a türelem
bennem is,
- ellenem is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése