Hajnalok helyett
A járdák kopottak, mint a tegnapok.
A jövő oly üres és idegen.
Az erdő forrong, szikra csillan,
tűz lobban: így
jajdulok én is szüntelen.
A virágok fakó színben hullámzanak
a mezőn, a szélben: arany masni
tajtuk a türelem, mely oly tág s végtelen,
mint járdákon a fény, s eső, ha zörren.
A világ egy barbár mosoly
a méltatlanság arcán, s belőlünk,
belőlem hasadnak a féktelen kedvek:
megannyi tüzei a parthenoni kertnek.
Vágtázik az erő, gyilkos hullámok
forognak: a halottak tán felmordulnak,
minden remeg az istentelen zajban:
s csak állok törten a nyári zivatarban.
Önvád nélkül
Legyen rózsa nyíló
tekinteted.
Legyen az ég majd, ki eltemet.
Legyen az árnyékod a rothadás
Maga, s járásod az imák zaja.
Legyen a határ kvint-esszenciád.
Legyek én neked a puha vád.
A holnap fagyos, mint a jegenyefa.
Ülj ölembe, s tedd kezed karomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése