A pont esendősége
Az hogy nemesednek az órák
A falak kövérednek s vakolat hull
Az ernyők szétrebbennek és
Valahol a hit tornyosul
Az hogy olyan haldokló az ősz
Mint mikor vörös levelekkel
Játszik a szél s az utat befújja
Nemesebbé válik most minden óra
Az hogy erdők ritkulnak
S oly halandóak az emberek
A virágváza reped s elhunynak
A béklyót törő nemes szellemek
Az hogy megáll az idő
Körülnéz és hangosan legyint
A halálba néha az élet
Gyászosan beletekint
S eltörpülnek a napok
Porrá hullnak a fellegek
Reméljünk még? Csoda vár?
Feleljetek emberek!
A nihil
Ha az ágyúk szava mindent befed
Ha az arcokra ül a döbbenet
Ha már virágainkat a homok lepi be
Ússzuk át a végtelent – a
semmibe
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése