Hét strófa az eszméletről
Zúg a szél, üvölt, harsog,
mint a láposon az izgága nádasok,
mint benned vagy bennem a félelem,
s befed erővel, ha meghalok.
Zúg a világ, mocsokként hömpölyög.
Zúgnak a félistenek Ölümposzon.
Zúg az erő, s szennyeződnek az utcák.
A házak bambák, mint a kirakatok.
Szép lenne, ha lenne hol menedék.
Szépek a vázák a lányok kezében.
Szép vagy te is, csak érthetetlen
minden rezdülésed a járdák felett,
s nem értem, hol késik tavaszod.
Az őzek ma is ingerlékenyek.
Látom az arcodat a lassú fákon,
s kívánom,
hogy a hajnalok
betemessenek.
Vigyázva isszuk sorsunk kelyhét,
s szeretkezünk egy eldugott helyen.
Vigyázzuk tán az Isten szerelmét
valami iszonyú és randa reggelen.
Befed mindent a ragacs és a kosz.
Lassan megyünk búcsúszó nélkül
a fáradt hegyek szűk ösvényein.
A fák meg csak hajlongnak esztelenül.
Szép vagy, nekem mindig is szép.
Alakod lenge, akár a kábulat.
Szeretnélek, de mennem kell
a borongós, esős ég tengere alatt…
gyönyörű!
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszett! :)
VálaszTörlésszeretem a verseid!
Törlés