Apollinaire kabátja
A szavak komoran ásítanak
Üveg- és lassú smaragdgolyók
Az ökörnyál szebben libben
A szélben mint lelkedből a folyók
Ahogy áramlanak a Hold zavartan
Sikít és a
mennyek kapuihoz rohanva
Leesik gyűrt homlokomról mélán
A fájdalomba csavart vadalma
Ó, Hádész, sűrű vizeidben ott lenn
Elhullanak a vadak a tarka lepkék
Az óriások és veszett mód üvöltenek
A fájdalomtól mind a vak törpék
Az albatroszok hiába merülnek
Alá a veszett ördögi vízen
Csontjaik koszosan kopognak
S keringőznek a parti-végtelenben
Romlott húsokat árulnak Párizstól
Nem oly messze s elmerül szelíden
Lassan akár a kő – a naplemente
A horizont kopott vizében remegve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése