Egyszer
Tél foga rágja a földet
A gyom elhal kicsinyre nő meg
Rég pajtában alussza álmát
Az eke a sarló a hajnal sugarát
Megbontja ez a fagyos vég
Nincs a levegőben szárnyas vendég
Kullancs bogár se léptet aprózva
Csak a csűrben melegágy a szalma
A ló harsányan még felröhög
Olykor-olykor benne él még
A vidám hang a töretlenség
Az ég borúja még mennydörög
És nincs akác nyárfa folyandár
Mely a tél húrjain dalol már
Idejét sem tudom annak
Mikor hullt dala pacsirtának
Mikor nyílt
virággal temető
Mikor lelt nyugtot a hulla ő
Tán vadászat alatt esett el
S ráakasztva babonás jelekkel
A koporsó födelét szagolja
Írni volna
jó te balga
Valami végtelent a hangulat
A soroknak tudom nyugtot ad
De bennakad a szó az álnok
Kedvetlenség a mészárnok
Vagy mészárszék egy sötét eke
Mely fagyos földbe szántja bele
Az eltékozolt pár mondatot
A kifakadt gyönge gondolatot
A sorshoz
Íratlan szabály, hogy olvasni kell
Ott, hol fénytelen botorkálás az út,
Rám támadhat ezer cövekkel az,
Kiben az én balsorsra fut,
De ne, soha nem adni fel semmiért
Az életet, bár két fillért sem ér.
Megbabonázni félelmeimet
S betörni, míg csöndes halálba tér...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése